A tanszék története

 

A Királyi Magyar Tudományegyetemen – amelynek utóda 1950 óta Eötvös Loránd nevét viseli – 1870-ben hozták létre az ország első földrajzi tanszékét, s ennek professzorává Hunfalvy Jánost nevezték ki. Hunfalvyt Lóczy Lajos, Czirbusz Géza, majd Cholnoky Jenő követte a tanszék élén. Miután Cholnoky 1940-ben nyugdíjba vonult, Bulla Béla vette át az egyetemi Földrajzi Intézet igazgatását, s ekkor a fizikai (természeti) földrajz mellett - Mendöl Tibor egyetemi tanári kinevezésével - önálló tanszéket kapott az emberföldrajz is. Az 1940-es évek második felében a tankötelezettség kiterjesztése s a tantervi változások nyomán erősen megnőtt a földrajztanárok képzése iránti igény. A nagy létszámú évfolyamok és az Emberföldrajzi (1950-től: Általános Gazdasági Földrajzi) Tanszék megnövekedett oktatási terhei szükségessé tették egy új tanszék megszervezését, amire 1952-ben került sor. Ekkor jött létre a Leíró (1954-től: Regionális) Földrajzi Tanszék, amelynek neve 2007-től Regionális Tudományi Tanszékre változott.

A tanszék legfontosabb, sőt sokáig egyedüli oktatási feladatát a külföldi országok és térségek gazdaságföldrajzával foglalkozó előadások és gyakorlatok jelentették, amelyek központi helyet foglaltak el a tanárképzésben, mint ahogy akkortájt maga a szintetizáló regionális földrajz is a geográfia betetőzésének számított. Az alapítástól 1966. évi nyugdíjba vonulásáig KOCH FERENC (1901-1974) vezette a tanszéket. Koch kitűnő előadó, igazi tanáregyéniség volt, aki azonban tudományos munkával ebben az időben már alig foglalkozott. Vele együtt méltán tartjuk számon a tanszék „alapító atyái” között Wallner Ernőt (1891-1982), aki egyetemünk magántanáraként már 1942-től rendszeresen tartott regionális gazdaságföldrajzi előadásokat, és kutatói sokoldalúságával ugyancsak kitűnt. A Regionális Földrajzi Tanszéken feladatát a Szovjetunió s a népi demokratikus országok gazdasági geográfiájának előadása képezte, s e tárgyakhoz az első egyetemi jegyzeteket is ő írta; kényszerű nyugdíjaztatása (1958) épp ezért súlyos veszteséget jelentett. A gyakorlatok vezetését a tanszék alapításától fogva Györkös Erzsébet (később Kochné Gy. E., 1909-1982), valamint Dudás Gyula (1925-2000) látta el, aki 1958-tól a szocialista országokkal foglalkozó előadásokat is átvette. 1959-ben szinte pályakezdőként került a tanszékre Benedek Endréné (1934-), 1964-ben pedig a friss diplomás Szegedi Nándor (1940 -).

Miután Koch Ferenc és felesége 1966-ban nyugalomba vonult, az oktatói létszám háromra apadt, és felmerült az önálló tanszék megszüntetésének veszélye. A válság 1967-ben szerencsésen oldódott meg, mivel sikerült megnyerni a tanszék vezetésére SÁRFALVI BÉLÁT (1925-2000), aki az MTA Földrajztudományi Intézetének osztályvezetőjeként már komoly tudományos tekintélyt szerzett. Ugyanebben az évben került a tanszékre Probáld Ferenc (1941-), aki a Természetföldrajzi Tanszék tanársegédeként kezdte pályáját. Az így kialakult ötfőnyi oktatógárda két évtizeden át változatlan maradt, és hosszú, nyugodt, termékeny időszak vette kezdetét

Sárfalvi Béla igen tapasztalt, széles látókörű vezető volt, akinek tudományos érdeklődése jóval túlterjedt a gazdaságföldrajzon; legfontosabb kutatásai a népességföldrajzhoz, a társadalmi-foglalkozási átrétegződés területi folyamataihoz kapcsolódtak. A tanárképzés programjába ő vette fel a politikai földrajzot, és emellett rendszeresen hirdetett meg magas színvonalú speciális kollégiumokat is. Az 1970-es években Probáld Ferenc környezetvédelmi előadásaival bővült tovább a tanszék oktatási profilja. 1971 és 1978 között aspiránsként dolgozott a tanszéken Nemes Nagy József (1948-); az általa szerkesztett, tartalmát és didaktikai megoldását tekintve úttörő jegyzet révén épültek be a regionális földrajzi gyakorlatokba a legfontosabb mennyiségi elemzési módszerek. A nyári terepgyakorlatokat a gazdaságföldrajzi és a regionális tanszék oktatói évente fölváltva vezették. Ugyanebben a beosztásban zajlottak a rendszerint valamelyik szocialista országban vagy szovjet köztársaságban sorra kerülő külföldi terepgyakorlatok is, amelyek az 1980-as évek végéig a képzési terv kötelező elemét alkották. Szervezésük és szakmai vezetésük általában a külföldi partnerekkel közösen, csere-alapon történt.

A tanszék tudományos publikációinak tematikája igen szerteágazó volt. Probáld Ferenc alapvető budapesti városklíma-kutatásai és Sárfalvi Béla hazai népességföldrajzi vizsgálatai egy-egy monografikus mű megírásával zárultak. A rövidebb publikációk jobbára pilot study jellegűek voltak, és részben már német vagy angol nyelven, a földrajzi tanszékeknek az 1965-től 1988-ig megjelenő Annales-ében vagy külföldi fórumokon láttak napvilágot. Lényeges helyet foglaltak el közöttük a világgazdaság, Európa, ill. egyes külországok földrajzával foglalkozó elemzések, valamint a földrajzi képzés és oktatás korszerűsítését megalapozó tanulmányok, amelyek közvetve a tanszék tevékenységének tengelyében álló regionális földrajzi tankönyvek megalkotásához kötődtek.

Mivel ebben az időben még nem létezett a világháló, és a külföldi könyvek, adattárak – pénzügyi források híján - csak igen korlátozott mértékben voltak elérhetők, a regionális földrajzi előadások folyamatos tartalmi korszerűsítése sok időt és szellemi erőfeszítést kívánt. E munkának a többi egyetemen és főiskolán még kevésbé voltak meg a személyi és tárgyi feltételei, így a Regionális Földrajzi Tanszék kollektívája által készített jegyzeteket a többi tanárképző felsőoktatási intézmény is átvette. A kari, majd egységes egyetemi jegyzetekből fejlődött ki az egész világot lefedő emblematikus regionális földrajzi tankönyvsorozat, amely az 1980-as évek során a Tankönyvkiadó, később pedig az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában több lényegesen átdolgozott, szemléletében is megújított kiadást ért meg. A geográfia, azon belül különösen a regionális földrajz helyzetével, jelentőségével és elméleti problémáival Probáld Ferenc foglalkozott, akinek nemcsak szerzőként, hanem alkotó szerkesztőként is meghatározó szerepe volt a néhol - jobb híján – még mindig használatos kötetek létrejöttében és koncepciójának alakításában.

A felsőoktatási tankönyvek elkészítését a tanszék munkatársai által folytatott széleskörű tudományos ismeretterjesztő, szabadegyetemi és tanártovábbképzési tevékenység egészítette ki, amely egyebek közt a világ országait és fővárosait bemutató, százezres példányszámban kiadott népszerű kötetekben, valamint közoktatási tankönyvekben is testet öltött. Az 1978. évi új középiskolai tantervhez rendelt gimnáziumi I. osztályos földrajztankönyv társszerzője Sárfalvi Béla volt, a II. osztály tankönyvét pedig Probáld Ferenc írta. Ezek a könyvek az 1990-es évek elejéig országszerte kötelező használatban maradtak. Probáld Ferenc gimnáziumi tankönyve – természetesen többszöri átdolgozás után - a kiadók élénk piaci versenyének közepette máig is jelentős népszerűségnek örvend.

Dudás Gyula 1987-ben nyugalomba vonult, és ezzel egy bő évtizedig tartó, számos ideiglenes személyi változással járó átmeneti időszak vette kezdetét. 1986-ban friss diplomásként került a tanszék oktatói közé Bernek Ágnes, akire az első személyi számítógépek beszerzésében s oktatási alkalmazásában várt jelentős szerep. Ezzel megkezdődött a számítástechnika és a térinformatika diadalútja a földrajzi képzésben, ami az 1990-es évtizedben teljesedett ki. 1990-ben Benedek Endréné is nyugállományba vonult, Sárfalvi Bélától pedig – aki betöltötte 65. életévét – PROBÁLD FERENC vette át a tanszék vezetését.

A következő évek egyre gyorsabb ütemű változásokat hoztak. 1992-ben az oktatási kormányzat – több évtizedes késéssel – hozzájárult a geográfus szak elindításához, amelynek alkalmazott jellegű szakirányai mellett fokozatosan – noha nyilván nem végérvényesen - háttérbe szorult a tanszék addigi fő feladatát jelentő a tanárképzés. 1993-ban életbe lépett a tudományos továbbképzés új rendszere, és az ELTE TTK doktori iskolájának keretében útjára indult a földrajzi alprogram. Az új feltételek között a tanszéknek olyan vezetőre volt szükség, aki egyaránt jártas a magas színvonalú kutatásban, a regionális elemzési módszerek alkalmazásában, valamint a területfejlesztés elméletében és gyakorlatában. Ezt felismerve hívta Probáld Ferenc a Pénzügyminisztérium Kutatóintézetéből egyetemünkre NEMES NAGY JÓZSEFET, akinek 1994-ben a tanszék vezetését is átadta. A tanszék arculatát és tevékenységi körét a következő két évtized folyamán az ő iskolateremtő munkája határozta meg. A doktori program vezetőjeként mindvégig aktív Sárfalvi Béla halálával (2000), Probáld Ferenc és Szegedi Nándor nyugalomba vonulásával (2004, ill. 2005) a nemzedékváltás teljessé lett. A tanszék a fél évszázados szellemi örökség számos értékét megőrizve új, fiatal oktatógárdával vághatott neki a 21. századnak.

2015-től a tanszék vezetője BOTTLIK ZSOLT lett.